A Waggonbau Görlitz hálókocsija keleti exportra...
2021. június 29. írta: Földesi Gergely

A Waggonbau Görlitz hálókocsija keleti exportra...

...avagy az L.S. Models RZD hálókocsijai, és a bennük rejlő MÁV-START vonatkozású lehetőségek

mav_wlabmz_71-91_borito.JPG

Kedves Olvasóink!

Az utóbbi hetekben a magyar vaspályákon új, érdekes színfoltok jelentek meg a MÁV-START kötelékében az éjszakai vonatok frontján, ugyanis nemrégiben elkészült az első, 2020-ban a Wagon Service Travel-től (WSBA) vásárolt háló és fekvőhelyes személykocsik felújítása/arculati átalakítása a Dunakeszi Járműjavítóban. A megvásárolt típusok között képviselteti magát az 1990-es években az oroszok részére Görlitz-ben készült hálókocsik 9 példánya is, melyet korábbról már ismerhetnek a hazai vasút szerelmesei is, és melynek számos változatát készítette el a hasábjainkon rendszeresen tárgyalt L.S. Models eddigi működése során.
Egy korábbi cikkünkben olvasóink már megismerhették az RŽD SIEMENS Viaggio hálókocsijait, e cikkünkkel ezúttal - a történeti ismertető és a modellbemutató mellett - pedig szeretnénk az olvasóknak megmutatni, hogy, egy jövőbeni esetleges MÁV-START-os kiadástól mit is várhatunk majd a gyártó részéről.

Cikkünk elején először bemutatjuk a kocsicsalád történetét, és útját a MÁV-START állományáig:
Az NDK utolsó éveiben - az 1980-as évek 2. felében - megkezdődött a korábbi hálókocsitípusok utódjának szánt, modern, légkondicionáló berendezéssel felszerelt, önműködő lengő tolóajtós, 160(/200) km/h engedélyezett sebességű hálókocsitípus fejlesztése az akkori VEB Waggonbau Görlitz-nél.
Az első prototípus végül csak a berlini fal leomlását követően hagyhatta el a gyárat, az akkor még létező DR felségjelével, bordó-rózsaszín kísérleti festéssel, azonban végül a sorozat rendszerbe állítására az egykori keletnémet társaságnál, illetve az összeolvadás után a "jogutódnál" (DB) már nem került sor a prototípusról fellelhető információk alapján.

A kísérleti kocsiról mindössze egy maréknyi, jórészt fekete-fehér fotó maradt fenn eredeti állapotában. Az L.S. Models - a "Kék Mauriciusz"-hoz hasonlóan* - ezt a prototípust is elkészítette modellben.
(*A félreértések elkerülése végett itt nem a gőzmozdonyról, hanem a Siemens Comfortline hálókocsikról beszélünk. - a szerk.)
(A felvételek forrása: reisezugwagen.eu)

Ugyan a hazai társaságoknál a kocsicsaládra nem mutatkozott igény, azonban a keleti piac felfigyelt a lehetőségre az Oroszországi Vasutak (RŽD) személyében, akik szerették volna a kelet-nyugati forgalomban modernizálni és bővíteni éjszakai járműparkjukat modernebb, európai normáknak és űrszelvénynek (RIC) megfelelő, magasabb komfortfokozatú, tengelyátszerelésre alkalmas kocsikkal, melyek által az átalakuló európai térképen lehetőség nyílt a kelet-nyugati irányú viszonylataik nyugati kiterjesztésére is.
Az üzlet külön érdekessége volt, hogy a széles nyomtávú forgóvázak gyártását nem a németek, hanem az orosz fél végezte, melynek akadozása is lassította később a gyártást.

A típusból végül az orosz fél 100 darabot rendelt meg a VEB Waggonbau Görlitz utódjától, a Waggonbau Görlitz GmbH-tól. Az első jármű 1994 februárjában gördült ki végül a gyárból, a 100. pedig kis híján 1,5 évvel az 1. után, 1995 júliusában hagyta el a Görlitz-i gyáregységet.
A 100 járműből az oroszok a pénzügyi fedezet hiánya miatt mindössze 85 db-t tudtak végül átvenni.

Az eredetileg a keletnémet piacra fejlesztett járműcsalád ugyan a keleti piac terméke volt, azonban koncepciójában, műszaki kialakításában és paramétereiben, valamint komfortszintjét tekintve is képes volt megfelelni a kor igényeinek.

nevtelen_1_4.jpgAz RŽD WLABmee kocsijai 2019/2020 folyamán ünneplik negyedszázados évfordulójukat. A középkorúnak tekinthető típus még jelenleg is aktív szerepet tölt be a Nyugat-Európai célállomások kiszolgálásában. A felvétel az osztrák Semmeringbahn-on, a Kalte Rinne viadukton készült a Nizza felé közlekedő 17-es számú Moszkva-Nizza Expresszről. 
(fotó: Vécsei László)

A kocsitípusból - az oroszok mellett - több szovjet utódállam is vásárolt az 1994 és 1997 közötti gyártási időszakban, így litván, ukrán, fehérorosz és szlovák társaságok is rendelkeznek/rendelkeztek saját példányokkal.
Az orosz fél esetében külön érdekesség, hogy az extra szolgáltatást kínáló luxus hálókocsikat is ezekből a járművekből alakították ki a 2000-es években. Ezek az emelt komfortszintű járművek a Moszkva-Nizza, és a Moszkva-Párizs viszonylatokon teljesítenek első sorban szolgálatot.

Aki az utat a keleties luxus jegyében szeretné eltölteni Moszkvából Nizzába, vagy Párizsba, az a több napos utat egy WLSRmee kocsi fedélzetén fogja megtenni. 
(fotó: Vécsei László)

A magyar állományba került kocsik életútjának következő állomása - az LG (Lietuvos geležinkeliai, magyarul: Litván Vasutak), valamint az RŽD után - a szlovák WAGON SERVICE Travel társaság volt.
A litván állomány négy kocsija még 2007-ben érkezett meg az új tulajdonoshoz (WSBA 62 56 07-90 601-604), további 5 db pedig az orosz féltől 2015-ben (WSBA 62 56 71-90 611-615).
A kocsik műszakilag, valamint belső tekintetében is jelentős megújuláson mentek át 2015-ben a ŽOS Vrútky (ruttkai) üzemében. A járművek megújulásának arculati részét a nemzetközileg is elismert Patrik Kotas közlekedésre szakosodott designer jegyzi, aki közismert a szakmában. Többek között az ő nevéhez fűződik számos állomás, megálló, valamint jármű arculati tervezési is (pl. SIEMENS M1 metrószerelvény (Prága), Skoda 15T villamos, stb.).
A modernizált kocsik már, mint WLABmee 200 NG (NG=new generation) sorozat szolgáltak a WSBA állományában.

A felső képen a litván eredetű 07-90 603-as pályaszámú kocsi látható Marek Bičan 2008-as felvételén a WSBA első festési sémájával, még Adam Vanting 2018-as felvételén már a WSBA új arculatát láthatjuk.
(A felvételek forrása: vagonweb.cz)

A MÁV-START és a WSBA között 2020. augusztusában köttetett meg az a szerződés, melynek kapcsán a magyar társaság 22 légkondicionált fekvőhelyes, valamint hálókocsi megvásárlását tűzte ki célul a szlovák féltől, hogy járműparkját modernizálja, bővítse a forgalom igényeinek megfelelően.
Ennek keretében 9 db WLABmee 200 NG kocsi került a MÁV-START tulajdonába, melyek első felújított, a magyar cég új arculati festésével ellátott példánya 2021. májusában gördült ki a Dunakeszi Járműjavító Kft. műhelyéből.

mav_wlabmz_71-91_1.JPGmav_wlabmz_71-91_2.JPGAz első fecskék egyike (H-START 62 55 71-91 009-4 WLABmz) Budapest Keleti pályaudvaron várakozott 2021. májusában több német eredeti társával együtt, akik szintén szintén a WSBA-val kötött szerződés keretében érkeztek hazánkba.

A kocsik utasforgalomba történő állítására feltehetően a cikk megjelenésének napjaiban kerül.

A modell

Az elődök
A kocsik nem rendelkeznek H0-s építési nagyságban, nagy szériában gyártott előddel!

Az L.S. Models kiadása a cég viszonylag kezdeti konstrukcióinak egyike, mely 2009 szeptemberében jelent meg a cég palettáján. A kocsik több, mint 1 évtizedes létezésük alatt - az 1:87-re kicsinyített világban - számos kiadást megéltek, a nagy nyugati érdeklődésre való tekintettél - hiszen ezek a járművek is, mint SIEMENS társaik, bejárták/bejárják Európa jelentős részét - így (szinte) valamennyi festési és forma (al)variánst megalkotott a cég az elmúlt évek során, így kerülhetett litván, ukrán, belorusz, szlovák, orosz és WSBA-s kiadás is a boltok polcaira több változatban is, de a gyártó még a rövid életű prototípust sem hagyta ki a szórásból DR felségjellel.

ls_wlabmee.jpgA 2009-ben megjelent első sortiment már számos társaság/téma, valamint több korszak gyűjtőinek az igényeit is képes volt kielégíteni.
(A felvétel forrása: a Vasútmodell Szemle L.S. Models archívuma)

Az L.S. Models - precizitása, részletessége mellett - mindig is híres volt arról, hogy számtalan esetben komplett vonatok kiadásán gondolkozott. Ezen kocsik esetében a legfrekventáltabb, és a vasútbarátok/gyűjtők által legjobban kedvelt és ismert viszonylatok minden bizonnyal a Moszkva-Nizza és a Moszkva-Párizs voltak, melyekhez több 3 darabos szett formájában lehetett hozzájutni.
A mostani cikkben tárgyalt szett egy a Moszkva-Párizs viszonylat 500. útjára készült különkiadás, mely 3 kocsit tartalmaz (2 normál hálókocsit, és egy luxus kivitelű hálókocsit). 

A sorozatnak ez egy viszonylag kései kiadás, így a kocsikat már az L.S. Models jól megszokott, hasábjainkon többször is bemutatott új csomagolásában kapjuk kézhez.

ls_rzd_wlabmee_doboz.JPG

A kocsikat a dobozból kivéve az embert azonnal megfogja a jellegzetes formavilág, mely ezeket a kocsikat jellemzi.

A fentről lefele elvhez tartva magunkat először vizsgáljuk meg a tetőt és a rajta található berendezéseket.
A szettben két, formai jegyekben is eltérő altípus található, mely már a tető kivitelében is jelentkezik.
A tető fő formai jegyei hűen tükrözik a valódi kocsit, a tetőív megfelelő, a kocsivégeken a tető "letörése" a valóságosnak megfelelő helyen kezdődik, mértéke is megfelelő. A tetőn található külön elemek (panelek) is a megfelelő helyre kerültek, kialakításuk részletes.
Az apró részletekre az L.S. mindig is kínosan ügyelt, így a két altípus tetején a valóságban is tapasztalható eltéréseket is megjelenítették, így a fülkeoldalon a tetőszellőzők mennyiségét és elrendezését is megváltoztatták a luxus hálókocsi esetében, a valóságnak megfelelő módon.

ls_rzd_wlabmee_2.JPGls_rzd_wlabmee_luxus_2.JPGA normál (felül) és a luxus (alul) hálókocsik teteje (is) eltér a valóságban a fülkék felőli oldalon. A részletek megjelenítésében élen járó gyártónak természetesen ez ilyen - viszonylagosan apró - különbségek sem kerülhették el a figyelmét, hiszen a fő nézési irány a terepasztalon a felső perspektíva, ami ezeket - a peronról kevésbé látványos részleteket - középpontba helyezi.

A kocsik oldalfala sík, amit mindössze a bal ajtótól a fülkés oldalon a 4. ablak alatt, a folyosó oldalon pedig a 2. ablak alatt lévő viszonylati táblatartók törnek meg.
Az ablakok elhelyezkedése mind függőlegesen, mind vízszintesen a valóságnak megfelelő, formaviláguk, valamint a keretek vastagsága is rendben van.

ls_rzd_wlabmee_3.JPGls_rzd_wlabmee_4.JPG

A kocsiszekrény a végeken - sok más személykocsitípushoz hasonlóan - enyhén szűkül. A szűkületnek mind a kezdőpontja, mind pedig a szűkület mértéke hűen visszaadja az igazi kocsiszekrény formavilágát.
Az ajtók szélessége, magassága, valamint a rajtuk található fogantyúk elhelyezése, formavilága is megfelel a valóságnak. Jogos kritika érheti a feljáróajtók ablakait, melyek a valóságoshoz képest vékonyabbra sikerültek, azonban magasságuk megfelelő.
A kocsivég enyhe lekerekítése is jól visszaadja a valóságos állapotot.

ls_rzd_wlabmee_9.JPG

A homlokfal alapvető formavilága megfelelő, fő jellegzetessége - a 3 ponton elhelyezett vörös zárfény - is megfelelő pozícióba került. (Ez a jellegzetes lámpatest-elrendezés általánosságban a széles nyomtávolságú szovjet területekre volt jellemző/jellemző a mai napig. - a Szerk.)
Az önműködő homlokátjáró ajtók kialakítása a '90-es években általánosan jellemző volt a DWA személykocsikra (a mi DWA kocsijaink is hasonló kialakítású ajtóval érkeztek - a Szerk.), a gyártó a homlokoldali és a feljáróajtók ablakait is ellátta a jellegzetes vízszintes rácsozás imitációjával belülről, amit a plexi öntvény megvastagításával oldottak meg, mely a korábbi szovjet járművekre is jellemző volt, és ami ezeken a kocsikon is megjelent a valóságban is.
A gyártó precizitásának következő ékes bizonyítéka a hídlás lemez, aminek felhajtott állapotban látható alulról jellegzetes (egyedi) formáját sem nagyolták el.
A gumihurka kivitele és méretei is a valóságnak megfelelnek.
Külön érdekesség, hogy a kocsikhoz a gyártó elkészítette a szovjet SA3 központi ütköző és vonókészülék imitációját is, mely a csavarkapocs imitációja helyére helyezhető el.

ls_rzd_wlabmee_8.JPGA L.S. Models-re vall, hogy az egy olyan apróság sem kerülhette el a figyelmüket, mint a szovjet/orosz központi ütköző-vonókészülék imitációjának megléte (ld. a kocsi előtt a sínszálak között). Ezt felülmúlni már csak azzal lehetett volna, ha a széles nyomtávolságú pályákon a kocsik alatt alkalmazott eltérő típusú forgóvázból is mellékeltek volna egy párat minden kocsihoz, de ez természetesen egy kis költői túlzás részünkről - ha mondhatjuk annak.

A kocsik alváza a belga gyártótól megszokott módon precíz, részletes, minden apróság a helyén van.
Az apró részletek megjelenítésében még érezhető, hogy ez a szerszám a gyártó egy korábbi korszakából származik, így pl. - sok más fiatalabb típussal ellentétben - a fém alkatrész aránya alacsony, így példának okáért az alvázon lévő jellegzetes, nagy ventilátorok is öntvények. Egy mostani fejlesztésű modell esetében ma már ezt biztosan nem így oldaná meg belga cég, de ez az elem tényleg akkor zavaró, ha egy frissebb, már áttört rácsozattal készült modell mellett nézegetjük az kocsit.

ls_rzd_wlabmee_10.JPGAz alváz szerelvényezése hozza a megszokott szintet. Ugyan ezek a részletek a valóságban nincsenek nagyrészt szem előtt, de a belga cég - néha már a méretarány határait karcolva - is igyekszik elmenni a végletekig.

A kocsik alatt a normál nyomtávolságú szakaszon alkalmazott GP200-as forgóvázak kaptak helyet.
Kialakítását tekintve a keret viszonylag kevés alkatrészből áll, ezáltal strapabíró, azonban vonalai finomak, jól kivehetőek az apró részletek is, mint pl. a csapágyfedél valóságban is domború feliratai, vagy az azt rögzítő csavarok sziluettje.

ls_rzd_wlabmee_6.JPGA GP200-as forgóvázak igen elterjedtek az európai vasutakon, ugyanis számos típust szereltek fel velük. A hazai állományban a Halberstadti kocsik egy kis része rendelkezik ilyen tárcsafékes forgóvázakkal.

A formai kérdéseket követően térjünk rá a festés és feliratozás, valamint az apró részletek megjelenítésének témakörére.
Maga az alap festés a gyártótól megszokottan precíz, a színek a valóságnak megfelelőek, felfújva homogén hatást keltenek.
A színhatárok egyértelműek, összefolyásnak nyomát nem fedeztük fel.

ls_rzd_wlabmee_7.JPGA képen a luxus hálókocsi (WLSRmee) pazar feliratozása látható a jubileumi feliratokkal kiegészítve.
A kis térképen is egyértelműen kivehető az útvonal rajza, valamint a fontosabb érintett állomások nevei is.
Az hagyományos oroszos luxus elengedhetetlen kelléke a - kissé színházi hatást keltő - függöny az ablakokban, de a gyártó erről a részletről sem feledkezett meg - természetes módon.

Az L.S. részletességének és aprólékosságának további bizonyítéka a mindenre kiterjedő feliratozás.
Valamennyi felirat méret is színhelyes, olvasható.
Az apró részletek, alvázi berendezések (pl. fékberendezés váltói, stb.) kifestése, feliratozása is gyakorlatilag a méretarány nyújtotta végletekig elmegy. 
Itt érdemes kiemelni a már korábban említett viszonylatjelző tábla helyét. Sok gyártóval ellentétben ezt a részletet a belga cég egy külön elemként készítette el plexiből, ami mögé került betamponozásra a viszonylatjelző tábla grafikája.

Az apróságok terén az L.S. sosem ismert lehetetlent: A viszonylatjelző tábla tartójának ajtaja egyértelműen árnyékot vet a mögötte található feliratra a képen látható megvilágításban, amiből látszik, hogy ez is külön elemként került fel a modellre. Mondhatjuk bátra: Apróság! - Azonban az ördög mégis az ilyen apró részletekben rejlik!
Ez az amiért a szerkesztőség tagjai, és a baráti körünk is rajong az belga gyártó termékeiért.

Az apró különbségek terén érdemes még egy részletet kiemelni, melyet mi is csak a modellek tanulmányozásakor vettünk észre. A kocsik ablakkerete szürke, melynek árnyalata kis mértékben eltér a kocsitest árnyalatától, amit a gyártó szintén nem vett félvállról.
A stilizált RŽD logó területén bizonyos kocsiknál lefestésre került az ablakkeret, bizonyos esetekben azonban egyen szürke maradt, amit a gyártói is az adott pályaszámok modellezéskori állapotának megfelelően valósított meg, így mind a két verzióban készült a modellekből. (Ez jól megfigyelhető a modellekről betett 2 nagy totál fotón a teszt elején, ahol a luxusháló esetében ez a keret szürke, a normál hálókocsi esetében azonban piros/vörös. - a Szerk.) Ez szintén egy olyan apróság, ami az L.S.-t L.S.-sé teszi.

ls_rzd_wlabmee_5.JPGA normál hálókocsi esetében az ablakkeretek is megkapták - a valóságnak megfelelően - a vörös keretszínt a megfelelő részeken. Az ajtók esetében is felkerültek a feliratok, valamint a rajta és mellette található kulcsnyílások, gombok, visszajelzők sziluettjei is.

ls_bleu_wlsrmee.jpgA WLSRmee-re módosított változat 2012-ben készült el. Az ábrán az alsó térfélén ennek a változatnak a beltere mutatkozik be. A gyártó részéről az sem ritka, hogy olyan részleteket is megcsinál, melyek a kizárólag a kocsi szétszedése után válnak láthatóvá (pl. WC csésze a WC-ben).
(A felvétel forrása: a Vasútmodell Szemle L.S. Models archívuma)

A modellek rövid kapcsoló kinematikával felszereltek, futásuk kiegyensúlyozott.

Mivel cikkeinkben mindig törekszünk az objektivitásra - még akkor is, ha egy nekünk kedves járműtípusról vagy/és gyártóról van szó - itt érdemes megemlíteni, hogy összeszerelés, minőségellenőrzés terén itt már - ha csak nagyon enyhén is - de érződött, hogy a L.S. (is) szépen lassan beállt azon gyártók sorába, akik nem fordítanak erre (már!) kellő figyelmet.
Az eltérések esetében említettem példának okáért az altípusok esetében eltérő tetőszellőzőket, amikkel kapcsolatban - ugyan tudom, hogy ez már kissé szőrszálhasogatás - azt is meg kell említeni, hogy a beszerelés során azokat nem sikerült - a valóságnak megfelelően - egy egyenes vonalba beültetni, hanem enyhén össze-vissza állnak a tetőn, mely egy ilyen értékű szettnél - véleményünk szerint - jogosan szóvá tehető.
Sajnos nagy szívfájdalmunk, hogy a utóbbi időben ezen a téren már további romlást éreztünk a gyártó minőségében, még ha az nem is olyan szintű, mint mondjuk az itthon is híres (Vagy inkább hírhedt? - Ezt mindenki döntse el maga. - a Szerk.) A.C.M.E. személyében: A mélypontot a korai NightJet kiadások jelentették, ahol rengeteg, szinte már az olasz cég problémáit megközelítő szintű minőségi probléma volt, ami valamelyest később konszolidálódott, de szerkesztőségünk tagjai az utóbbi időben is több dolgot küldtek vissza a forgalmazókhoz minőségi problémák miatt. Reméljük, hogy ezen a téren visszafejlődés - mármint vissza a régi szinthez - lesz tapasztalható a gyártó esetében, de a mostani időkben ezt még nem tudhatjuk előre.

Cikkünk végén engedjétek meg, hogy összegezzük a látottakat.
A konstrukcióról alapvetően elmondható, hogy az eredeti kocsit szinte tökéletesen visszaadja, egyetlen részlet, amit jogos kritika érhet az az ajtón található ablak szélessége, amit szerkesztőségünk tagjai se tudnak hova tenni, mivel egyetlen olyan anyagot sem leltünk fel, amiben az az ablak ilyen szélességű lett volna, azonban azt gondoljuk, hogy ez igen apró kompromisszum lenne, főleg egy magyar kiadás esetén (Ebbe (szinte) biztosan nem fog már a gyártó belenyúlni, ha eddig nem tette meg - a Szerk.) ahhoz képest, amivel rengeteg magyar kiadás esetén meg kell barátkozniuk a hazai gyűjtőknek, ami sok esetben már nem is a kompromisszum, hanem a jelentős hibák kategóriájába sorolandó inkább, ráadásul nem is egyetlen problémáról van a legtöbb esetben szó.

Az interneten megjelent hírek alapján arra lehet következtetni, hogy gyártóval már folynak egyébként a tárgyalások az új kocsik ügyében, és ha reményeink szerint sikerrel járnak, akkor egy nagyon értékes és valósághű modellel gazdagodhat a magyar modellek palettája.

Ha érdekesnek találtátok a cikkünket, és még nem lájkoltátok facebook oldalunkat, akkor azt az alábbi logóra történő kattintás után megtehetitek:

facebook_logo.jpg

Szöveg: Földesi Gergely
A külön nem jelölt képek a szerző felvételei!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vasutmodell-szemle.blog.hu/api/trackback/id/tr516579150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása