Kedves Olvasók!
Elindult az Interaktív kiállítás a TEMI Fővárosi Művelődési Házában. A legfiatalabb (kisiskolás) korosztályt megcélzó rendezvényen már az 1. napon - még ebédidőben is! - sokan voltak, amikor odaértünk. A kicsi emberekből álló, de nagy és nagyon lelkes tömeg örömmel vette körül a számukra kitűnő magasságba pozicionált asztalokat, és ismerkedett a vasútmodellezéssel, mint hobbival.
Külön köszönetünket fejezzük ki azoknak a pedagógusoknak, kísérőknek, akik vállalták/vállalják ezt a pluszt, hogy a gyerekeket elvitték/elviszik a rendezvényre!
A Szemle szerkesztői elkötelezettek az "utánpótlás nevelés" tekintetében, így a szombati napon is részt veszünk a rendezvényen, így ott megtaláltok minket - terveink szerint - a késődélelőtt folyamán. Most fogadjátok az első, képes beszámolónkat - kvázi, mint kedvcsinálót - és ne feledjétek: Holnap börze és kiállítás az FMH-ban, 10-18 óráig, és az általános szabállyal ellentétben, most kötelező elhozni a gyerkőcöt és a bájos feleségeket, élettársakat, barátnőket is! A fiataloknak (18 éves kor alatt) a belépés díjtalan, az idős(ebb)eknek - elnézést régebb óta fiataloknak - pedig egységes 500 Ft-s jegyet adnak a szervezők, mely feljogosít a kiállításon és a börzén történő részvételre is. Jegyek a helyszínen válthatók!
Aki holnap nem tud eljönni az se csüggedjen, mert a szervezők még másnap (04.29.) is várják az érdeklődőket!
Gyertek minél többen, gyerkőccel, vagy anélkül! Támogassuk ezt a nemes célt minél többen mi - régebb óta, vagy nagyon régen fiatalok - is!
És akkor "végezetül" jöjjenek a képek, és még egyszer ne feledjétek: holnap kiállítás és börze, ahol késődélelőtt - terveink szerint - mi is részt veszünk! Gyertek Ti is!
A csoportokat induláskor és érkezéskor - vérbeli házigazdához méltóan - a Mi Bende Imink fogadja, és igazítja el!
Virágh István - alias csikosháTTú - asztalánál is mindent ki lehet próbálni. A gyerekeknél a kis füstölő Br80-as vitte a pálmát.
Az esztergomiak asztalánál láttam csak "kütyüt", de ezt megbocsátjuk, mivel feltehetően irányítási célt szolgált! A gyerekeket nagy meglepetésemre tökéletesen lekötötte a kiállítás légköre, senki sem a kütyüjével játszott a vonatok helyett!
Ritka az olyan kiállítás, ahol nem "a mindent a szemnek, semmit a kéznek elv érvényesül": ezen a képen a gyerekek épp a kirakott LGB-t nyúzzák...
...aminek tulajdonosa örömmel segít nekik, és mutatja meg, hogy kell helyesen, finoman bánni a modellekkel.
A házigazda egy pillanatra sem tűnik el szem elől: itt épp az LGB-t bűvöli a gyerekekkel.
A Märklin asztalon is folyik a nagyüzem, érezhető a gyerekek lelkesedése.
És végül engedjetek meg egy kis kedvcsinálót, hiszen attól, hogy a kiállítás gyerekeknek szól - főként! - sok asztal a bizony nagy élményt nyújthat az idősebb generációknak is. Nekem H0-s létemre Kollár Róbert N-s asztala vitte a pálmát! (A nagyobb, részletesebb asztalokat egyébként kordon veszi körül, így a fotózásnál kisebb tömeggel kell megküzdeni!)
Ha tetszett a cikk lájkoljátok facebook oldalunkat - az alábbi logóra kattintva - hogy ne maradjatok le a friss cikkeinkről sem.
Szöveg: Földesi Gergely
A külön nem jelölt képek a szerző felvételei!