Kedves Olvasóink!

Nemrégiben egy - a Szemlének nagyon kedves - kereskedő kollégával való beszélgetés során - aki egyébként hadtörténész - merült fel, hogy a világban hány olyan híres vagy/és hírhedt ember volt, akikről a nagyközönség nem is gondolná, hogy a vasútmodellezés szerelmesei, vagy szerelmesei voltak. Sportolók, színészek, zenészek, politikusok, katonák, üzletemberek, producerek - hogy csak néhány olyan foglalkozást említsünk, ahol a világot akár jó, akár rossz értelemben megváltoztató egyéniségek mögött a háttérben a boldog perceket a vasútmodellezés szeretete jelentette.
A magyar hírességek közül már bizonyára mindenki hallotta a Kossuth-díjas magyar énekes, basszusgitáros, zeneszerző, Szörényi Szabolcs nevét a vasútmodellezés vonatkozásában, hiszen a tulajdonában lévő, a '90-s évek állapotát megidéző Nyugati pályaudvar híres a hazai és a nemzetközi közönség számára is, azonban a világban számos olyan világhírű ember van, akikről valószínűleg nem, vagy csak keveset hallottak olvasóink vasútmodellezési vonatkozásban.
Az oldalon nagyon ritkán írunk ennyire szubjektív témáról, azonban a beszélgetésben elhangzott egy olyan név, aminek hallatán rendkívül csodálkoztunk, így úgy gondoltuk, hogy az olvasóinkkal is szeretnénk megosztani 5 olyan világhírű, a vasútmodellezés korai időszakában (1950 előtt) született/élt ember gyűjteményének és terepasztalának történetét, akikről a többség bizonyára nem gondolta volna, hogy titkon - a nagyközönség által látott kép mögött - ennek a hobbinak szentelték az életüket.
A cikk elején szeretnénk elmondani, hogy a sorrendnek semmilyen jelentősége nincs, a cikkben a legfiatalabbtól a legidősebbig haladtunk, valamint, hogy a cikkben lehetnek olyan részek, melyek egyesek számára felkavaróak lehetnek, mivel érinteni fogjuk a II. Világháború időszakát is, méghozzá mélységében.

1. Peter Alan Waterman

A híres angol popmogul, lemezkiadó tulajdonos élete első szakaszában a vasúton dolgozott, majd pedig egy átmeneti időszak után főállásban a zeneiparban és a médiában helyezkedett el, ahol mint lemezproducer, dalszerző, DJ és televíziós műsorvezető is tevékenykedik/tevékenykedett. II. Erzsébet királynőtől munkája elismeréseként megkapta a rangos Brit Birodalom Rendje (Most Excellent Order of the British Empire) kitüntetést is.
Az 1947. január 15-n a britanniai Stoke Heath-ben született Waterman első játékvasútját 18 hónaposan kapta, ami egy óraműves műanyag mozdony volt, ami a kád szélén egy deszkán futott, az volt a pályája. 

A fiatal Peter sok időt töltött Leamington Spa állomáson gyerekként, így nem csoda, hogy 0-s terepasztalán ezt a szolgálati helyet is megörökítette.
(A felvétel forrása: The Guardian, fotó: Christopher Thomond)

15 éves korában - 1962-ben - helyezkedett el a British Railways-nél (BR) Wolverhampton-ban, mint fűtő, mely egyben első munkahelye is volt és ahol a mozdony füstje már a szó szoros értelmében is megcsapta. Sajnos a fűtőház 1963-as bezárása miatt fel kellett adja vasúti munkáját, amiről még 40 évvel később is nagy szeretettel nyilatkozott, kiemelte azt a magas szintű kollegialitást is, ami az akkori vasutas családját (kollégáit) jellemezte a köztudottan nem egyszerű és fizikailag megterhelő munkakörülmények között.

Ekkor a The Beatles-től inspirálva úgy döntött, hogy a zene irányába megy tovább.
Már vasúti munkája mellett kedves hobbija volt a lemezek gyűjtése, melyek amerikai importból származtak, így a fiatal Pete a korban egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezett, a DJ-kedést is rövidesen ezek segítségével kezdte meg. DJ keresete mellett bérkiegészítésként más munkát is vállalnia kellett, így volt sírásó, inas, szakszervezeti tisztviselő és még szénbányász is.
Karrierje folyamatosan haladt előre a zeneiparban, Locarno-ban megismerkedett Neville Staple-lel, akinek révén egy ideig vokálénekesként a The Specials-ben lépett fel, valamint egy ideig, mint menedzser is egyengette a banda útjait, ezt követően pedig A&R tevékenységet folytatott.
Ebből az A&R tevékenységből szerzett tapasztalatait kamatoztatva 1984-ben alapította meg saját cégét - a Pete Waterman Limited-t (Pete Waterman Entertainment) - ahová rögtön leszerződtette Matt Aitken-t and Mike Stock-ot, akikkel közösen az 1980-as évek egyik legsikeresebb produkciós csapata jött létre.
Kiadói munkája mellett a későbbiekben Waterman neve több könnyűzenei versennyel is összeforrt: A Pop Idol brit tehetségkutató zsűrijének tagja volt 2001 és 2003 között, majd e műsor világméretűre kiterjesztett változatában - a World Idol-ban - is a zsűrizett, ezenkívül az ő nevéhez fűződik az Eurovíziós Dalfesztivál 2010-s brit dala is.

Waterman (balra) az Amerikát képviselő Simon Cowell (jobbra) társaságában a World Idol-ban zsűrizés közben.
(A felvétel forrása: shropshirestar.com)

Zenei tevékenysége mellett a vasút szeretete mindvégig áthatotta, ahogy ő fogalmazott több ízben kissé humorosan: 18 hónapos kora óta folyamatosan jelen van a vasút az életében.
Modellgyűjtői szenvedélye mellett 1988-ban felélesztette az 1846 és 1922 között működő London and North Western Railway nevét, mely cégcsoportként folyamatosan bővülve tartalmazott egy karbantartó divíziót több telephellyel LNWR néven; a Waterman Railwayst, ami a BR privatizációja során 6 db Class 47-es dízelmozdonnyal, és 200 darab Mark 1, Mark 2, és Mark 3 kocsival rendelkezett vegyesen, amikkel charterjáratokat szolgáltak ki; valamint az LNWR Heritage-t, ami a muzeális gépek karbantartására, valamint teljes körű felújításra szakosodott. Ezek a vállalkozások tartozások, illetve egyéb sikertelenségek okán végül sorra eladásra kerültek, saját tulajdonú mozdonyait pedig a Waterman Railway Heritage Trust-ba mentette át, mely által számos gőz- és dízelmozdony tulajdonosa a mai napig.

Ezen az 1994-s felvételen Waterman épp a híres Flying Scotsman gőzmozdonyt olajozza ugyanolyan lelkesedéssel, ahogy az több, mint 30 évvel ezelőtt, hivatásos vasutasként is tette.
(A felvétel forrása: A Mirror weboldala, a felvétel készítője az Alpha Press)

Waterman gyűjteményét elsősorban a 0-s és 00-s építési nagyságú modellek teszik ki, hiszen a szigetország típusai tartoznak elsősorban a gyűjtési tematikájába, illetve rendelkezik egy kertivasúti méretűm, 56 darabot számláló gyűjteménnyel is, melynek értéke eléri az 1 millió fontot.

Waterman 00-s új asztalát a Hornby csoport egy videóban is bemutatta, ahol az építés egyes részei is láthatóak.
(A felvétel forrása: A Hornby csoport YouTube csatornája)

A 0-s terepasztalt nagyrészt a gyerekkori emlékek ihlették.
(Felvétel: Dave Cooper, A felvétel forrása: a szerző YouTube-csatornája)

"Rod (itt Rod Stewart-ra utal - a Szerk.) munkája fantasztikus. Amit ezekkel az amerikai épületekkel csinál, ahhoz ügyesség kell. Nem mindenki tud felvenni egy darab műanyagot vagy egy darab kartont, és úgy építkezni, mint ő." Majd hozzáteszi, hogy számára a fák olyanok, mint Rod Stewart-nak a felhőkarcolók, hosszú órákon át is képes bíbelődni velük, hogy minden levél egyesével a helyére kerüljön.

Amikor a vasútmodellezés és a zene kapcsolatáról kérdezik, akkor így nyilatkozik: "(De) ez a gyakorlati kreativitásról és a rengeteg kutatásról szól, ami nem különbözik annyira a zenéléstől."
Itt engedjetek meg egy személyes megjegyzést: Sokszor beszélgetünk mi, szerkesztők sok modellezővel, idegenekkel és barátokkal egyaránt, és mi magunk is azt valljuk, hogy az ilyesmi egy átfogó és kreatív látásmódot, valamint nagyon sok kutatást igényel, hiszen csak a környezet és a vasúti infrastruktúra harmóniája és valósághűsége együttesen tud igazán lenyűgöző - valósághű - eredményt adni, ezért sokszor állunk furcsán azelőtt, amikor valaki egyiket vagy másikat tartja ebben a hobbiban másodlagosnak, egyiket vagy másikat nem akarja megismerni, holott ez is a hobbi szerves része (kellene, hogy legyen). Azt gondoljuk, hogy kevés annyira hiteles véleményformáló van, mint Waterman, aki sok évtizedes munkásságával, modellezői és nagyvasúti tapasztalatával, szaktudásával és az ebből adódó széles látókörével hiteles szakemberként tud egy ilyen kijelentést tenni.

Első komolyabb terepasztalát a kertjében álló tehénistállóban építette, mivel ekkor csak ott állt rendelkezésre erre elegendő hely, mára pedig több méretarányban rendelkezik hatalmas gyűjteménnyel, valamint az ezek üzemeltetéséhez szükséges terepasztalokkal, melyben számos egyedi darab is megtalálható, van olyan mozdony, mely több, mint 7000 munkaóra alatt készült el.

A nagyméretű (kertivasuti) modellekből - a cikk megjelenésekor - 56 darab található Waterman kollekciójában. A gyűjteménynek csak ez a szegmense eléri az 1 millió font értéket.
(A felvétel forrása: Mallett YouTube-csatona)

2. Roderick David Stewart

Rod Stewart neve már Peter Waterman bemutatásánál is elhangzott. A legendás, számos könnyűzenei műfajban otthonosan mozgó (rock, blues-rock, folk-rock, soul, pop) énekes 1945. január 10-n született London-ban. Pályája során több tucat nagy sikerű kis- és nagylemeze jelent meg, melyek több ízben ostromolták a rangos toplistákat, és amelyek alapján Grammy-díjat is kapott. 2016-ban munkásságáért az akkori brit uralkodó - II. Erzsébet - lovagi címet adományozott neki (Sir Roderick), valamint megkapta a Brit Birodalom Rendje (Most Excellent Order of the British Empire) kitüntetést is.

A vasútmodellek iránti szenvedélye 8-9 éves korára tehető, amikor is a La Manche csatorna partján fekvő Bognor Regis-ben meglátott egy terepasztalt egy modellboltban. Édesapja ekkor azt mondta neki, hogy minden férfinak szüksége van egy hobbira, ezután kapta első vasútmodell készletét is, amikor azonban állomást kért hozzá, édesapja helyette egy gitárral lepte meg a sors/gondviselés furcsa fintoraként.
Hobbiját évtizedeken át titkolta - sok más hírességhez hasonlóan - mindössze szűk 3 évvel ezelőtt fedte fel 26 évig féltve őrzött titkát a nagyközönség előtt, amikor interjút adott a brit Railway Modeller c. magazinnak, mely a 2019. decemberi számban jelent meg.

Rod Stewart a Railway Modeller magazin 2019. december számának címlapján.
(peco-uk.com)

Az asztal és a gyűjtemény témáját az 1940-s évek New York-jának és Chicago-jának hangulata ihlette, amihez nagyban hozzájárult, hogy 1993-ban - amikor az asztal építésébe belevágott - épp életvitelszerűen Amerikában élt.
A megépült terepasztal bevallása szerint 23 év munkája, mely a kikapcsolódást jelentette számára a lemezmunkák (ez idő alatt 13) és a turnék (ez idő alatt 19) között és alatt.
Turnéin külön szobát kért minden esetben, melyet műhelynek rendezett be és szabadidejében a tereptárgyakat, városi jeleneteket, épületeket, és a nem vasúti járműveket készítette remekművéhez, valamint ekkor készültek a látványos felhőkarcolók is. A szállodák hozzáállása mindig példás volt, mivel előre le volt kommunikálva a szállodai szobának egyáltalán nem mindennapi funkció, ezért azt hotelek a célnak megfelelő módon kiürítették, eltávolították belőle az ágyakat, sok esetben pedig még extra szellőztetőberendezéseket is biztosítottak számára.

Az épületek, felhőkarcolók nagy részét a turnéi alatt készítette egy erre berendezett hotelszobában. Ilyen megvilágítás mellett szinte lehetetlen kiszúrni, hogy nem egy igazi városrészletről készült fotóval van dolgunk, hanem egy terepasztallal. Teljesen olyan érzést kelt, mintha a lemenő vagy a felkelő nap fényeiben igyekeznének az emberek haza a munkából, vagy sietnének a munkába a reggeli csúcsidőben.
(A felvétel forrása: Railway Modeller magazin, fotó: Steve Crise)

Bevallása szerint azért is a táj és a jellegzetes városi építészet kapott ekkora hangsúlyt asztalán, mivel azok elkészítéséhez érezte tehetségesnek magának, nem annyira a vasúti járművek és az infrastruktúra bemutatásában.
A táj és az épületek kinézetét számtalan korabeli fénykép alapján készítette el.

A képeken kitűnik a városi látkép dominanciája, de a vasútüzem bemutatására sem panaszkodhatunk különösebben, Rod Stewart ezt a részletet sem szorította háttérbe, itt is törekedett a valósághűségre.
(A felvétel forrása: Railway Modeller magazin, fotó: Steve Crise)

A művész azt is elmondta, hogy amit más csúnyának talál, ő pont abban látja meg az igazi szépséget, legyen az egy lelakott raktárépület vagy a poros utcák hangulata, hiszen nincs két egyforma térkő sem, mindegyik kicsit más színű, máshol vannak rajtuk a törések, repedések, más módon szennyezettek, de nem hiányozhat a szemét az ereszcsatornákból sem, ezek mind, mind hozzátartoznak a valósághoz.

(A felvételek forrása: Railway Modeller magazin, fotó: Steve Crise)

A cikk megjelenését követően rögtön támadás érte, Jeremy Vine, a BBC Radio 2 műsorvezetője azzal vádolta meg, hogy terepasztalát nem is ő építette, Stewart azonban ezt határozottan visszautasította, és nyilatkozatban erősítette meg, hogy az asztal 90%-ban az ő munkája, egyedül a villamosság volt az, amit - szakértelem hiányában - teljes mértékben egy külsősre bízott, valamint barátai több alkalommal is segítettek neki az építésben közös programok keretében.
Vine műsorában egyébként megjelent Rod zenésztársa, Jools Holland is - aki szintén a vasútmodellek szerelmese - és szembesítette is Vine-t vele, hogyha megnézi a képeket erről a terepasztalról és annak részleteiről, akkor egy 3 dimenziós műalkotást lát, ami gyakorlatilag egy 3D-s festménynek is tekinthető.

A 37,8 méter hosszú és 7 méter terepasztal jelenleg a művész Beverly Hills-ben (Los Angeles-ben) található lakásában van.

3. Hans-Peter Porsche

Hans-Peter Porsche neve lehet a legismerősebb talán az olvasók számára a vasútmodellezéssel párhuzamba kapcsolva, hiszen gyűjteményének egy része látogatható a Salzburg-tól nyugatra, a németországi Anger-ben található Hans-Peter Porsche TraumWerk-ben.

Maga a tulajdonos családneve már kötelez. Hans-Peter 1940. október 29-n látta meg a napvilágot a családi cégüknek mai napig otthont adó Stuttgart városában. 1963-ban Salzburg-ban kapta meg gépészmérnöki diplomáját, majd a családi cégnél helyezkedett el a menedzsmentben, mint asszisztens, majd rövid idő elteltével -1965-ben - gyártási, beszerzési és ellenőrzési vezetővé nevezték ki.
Élete során számos jelentős holding cégben tölt/töltött be igazgatói tisztségeket (AUCANADA Holding GmbH, Real Estate Holding GmbH, Hohensalzburg Spielzeug und Modell GmbH), utóbbi a mostani téma alapján igazán érdekes, hiszen ez a cég üzemelteti a TraumWerk-t.

Élete során már gyermekkorától élt a gyűjtés szeretetének, szenvedélyének. Eleinte medve játékfigurákat gyűjtött, majd a nyakkendők iránti szenvedély lángolt fel benne, a vasútmodellek iránti áttörést pedig Peter Daniell fiának 1970-s megszületése hozta el. Idővel ébredt benne az a gondolat, hogy gyűjteményét szerette volna megosztani a nagyvilággal, melynek okán létrehozta a TraumWerk-t, amely hivatalosan 2015. június 22-n nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

A megnyitón - stílusosan - Hans-Peter vágta át a szalagot. Tőle jobbra (a kép közepén) felesége, mellette fiuk Daniel - akinek születéséhez köthető édesapja érdeklődése a vasútmodellek iránt - a jobb szélen pedig Anger és Aufham plébánosa, Christoph Kronast, míg a bal szélen (Hans-Peter mellett közvetlenül) a TraumWerk-nek otthont adó Anger település polgármestere, Silvester Enzinger látható.
(A felvétel forrása: blog.berchtesgadener-land.com)

A TraumWerk terepasztalának alapterülete 368,5 négyzetméter, amin hozzávetőlegesen 3.000 méternyi sín található, melyen egyszerre legfeljebb 40 vonat mozog az egyébként a helyszínen lévő 180-ból. 
A méltán világhírű BRIMA MODELLANLAGENBAU GmbH által gyártott asztal rendszerét tekintve 3-sínes (Märklin-rendszerű) pályáról van szó, melyet az egykori hazai Miniversum-hoz vagy a hamburgi MiWuLa-hoz hasonlóan TrainController-rel vezérelnek, az asztalon belül a legnagyobb szintkülönbség a vágányok között eléri az 5 métert is.

Az asztal építését a BRIMA Frankfurt-tól délnyugatra, Gau-Algesheim-ben  található műhelyében végezték, a kész rendszert azután szegmenselemek formájában már készen szállították a közúton kis híján 600 km-re található bajorországi helyszínre, ahol már csak az összeszerelés és a végleges üzembe helyezés történt.
Az építés momentumait a német Märklin TV Extra adásában is megörökítették.
(Forrás: Modeltreinen YouTube-csatorna)

Egy ilyen létesítményről a videók többet mondanak ezer fotónál. Vállalkozókedvű olvasóink valamivel több, mint 1 óra alatt a "vezetőállásból" is végigélvezhetik a terepasztal minden részletét, hiszen ez az asztal sem maradhatott ki a PENNULA szórásából.
(Forrás: PENNULA YouTube-csatorna)

Az asztal témáját tekintve Németország, Ausztria és Svájc jellegzetes tájait jeleníti meg, az igazi csemegét pedig a 4D hangzással és a 360°-os HD projektorok segítségével létrehozható jelenetek, időjárási körülmények jelentik, mellyel az ember egy viharban, vagy épp a holdas éjszakában, esetleg egy tűzijátékon vagy egy hőlégballon felvonuláson találhatja magát.

A PENNULA másik, szintén kis híján 1 órás felvételén - mely már a látogatók nézőpontjából készült - jól megfigyelhetőek a táj jellegzetességei, valamint pl. a folyamatosan mozgó felhők a háttérben. Ugyan az asztal részletességét tekintve egyáltalán nem kiemelkedő, az ilyen méretű és funkciójú asztalok között az átlag környékén mozog, azonban az összkép jól visszaadja a jellegzetes tájegységek hangulatát.
(Forrás: PENNULA YouTube-csatorna)

A speciális effeketekkel létrehozott, gondosan megszerkesztett hangulatok, időjárási körülmények teszik igazán egyedivé ezt a rendszert a többi hasonlóval szemben.
Ez a felvétel épp egy éjszakai hangulatot örökít meg fényshow-val és viharral.
(Forrás: PENNULA YouTube-csatorna)

A vonatok mellett természetesen mintegy 3.500 négyzetméteren kaptak helyet a tulajdonos gyűjteményének játékritkaságai, a vasútmodellezés szeretetével párhuzamosan gyűjtött ólomkatonák, valamint az egyéb járműmodellek, makettek (autók, hajók, repülők) is, melyek egy átfogó képet adnak az ipar ezen szegmensének fejlődéséről immáron sok évtizedes, ha nem akár egy évszázados, távlatban.

A kiállításnak csak egy szeletét adják a vasútmodellek, rajtuk kívül számos más játék/modell kategória is képviselteti magát.
(A felvétel forrása: hanspeterporsche.com)

A létesítményhez tartozik egy 20.000 négyzetméter alapterületű park, melyen játszótér és parkvasút található.

A parkvasút, a fából épült játszótérrel, valamint a kiállításnak helyet adó épülettel és az Alpok északi nyúlványaival háttérben.
(A felvétel forrása: blog.berchtesgadener-land.com)

A belépőkből befolyt összegek jelentős részét Hans-Peter szociális és jótékonysági célokra fordítja.

4. Francis Albert Sinatra

Az 1915. december 12-n New Jersey állambeli Hoboken-ben (ez gyakorlatilag New York egyik városrésze) született Sinatra a XX. század egyik legmeghatározóbb jazz és pop énekese, valamint színészegyénisége volt. A többszörös Grammy-, Oscar- és Golden Globe-díjas művész nevéhez, akit 4 alkalommal jelöltek Emmy-díjra is - noha végül azt nem kapta egyik alkalommal se meg - olyan slágerek kötődnek, mint a lányával - Nancy-vel - közösen előadott Somethin' Stupid, ami teljes mértékben össze is kötődött kettőjük nevével.

Apa és lánya leghíresebb slágere a Somethin' Stupid, melyről az egész világ ismerte őket.
(Forrás: Glen Campbell and Much Much More YouTube-csatorna)

Hoboken - Sinatra gyermekkorában - egy igen szegény terület volt, ahol csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak ezeket a drága játékszereket, így főleg a karácsonyi időszakban a hobokeni fiú gyakran látogatott el Manhattan-be, ahol szinte minden áruházban futottak a Lionel és az American Flyer vonatai, mint díszítőelemek a karácsonyi portékák környékén és a kirakatokban, valamint ahol e két cég központja is helyet kapott, és ilyenkor mindig arról álmodott, hogy egyszer neki is lesznek ilyen vonatai.
Végül édesanyja egy rókaprémet zálogházba adott, és a kis Frank ebből kapta meg élete első működő játékvonatát.
Miután híres lett sok történet látott napvilágot gyerekkori szenvedélyéről, például, hogy barátaival együtt gyakran mentek Manhattan-be villamossal, ahol a Lionel gyárának kukáiban kutattak kidobott alkatrészek után, azonban Sinatra a rá jellemző misztikussággal ezeket a történeteket soha nem erősítette meg és nem is cáfolta.

Miután befutott sztár lett fordult a kocka és gyakori vendége volt Joshua Lionel Cowennel gyárában, ahol baráti viszonyt ápolt a tulajdonossal, így aztán gyűjteményének egy igen nagy hányadát tették ki a Lionel termékek.

Frank Sinatra játék közben.
(A felvétel forrása: franktribute.com, a szerző ismeretlen)

Amikor köztudott lett, hogy - a már híres - Sinatra rajong ezért a hobbiért a világ számos pontjáról kapott vonatokat ajándékba a legkülönbözőbb gyártók termékeiből, egy mozdonya egyenesen a Vatikánból érkezett. 
Énekesi pályáján az egyik első jelentős személy - Thomas Francis Dorsey Jr. - aki ő maga jazz trombitás, zeneszerző, karmester és zenekarvezető volt, is szenvedéllyel élt - a zene mellett - ennek a hobbinak, így Sinatra gyakori vendég volt Dorsey Bernardsville-ben található birtokán, ahol a terepasztallal rendszeresen játszott, saját gyűjteménye azonban rövid időn belül felülmúlta mind Dorsey, mind pedig a Lionel bemutatóasztalának méreteit is.

Kollekciója a Palm Springs-ben található Rancho Mirage birtoki lakókomplexumában került végül elhelyezésre, ahol a gyűjteménynek a Ramsey vasútállomás egyik épülete alapján készült replika épület adott otthont, amit aztán - ennek okán - a Lionel cég modellben is elkészített.

Sinatra birtokán kapott helyet az az épület is, melyben játékvonatait és terepasztalát őrizte. Ezen a légi felvételen jól megfigyelhető a számos épületet, valamint sportpályákat is magában foglaló birtok.
(A felvétel forrása: eu.desertsun.com)

Ezt az épületet belül tetőtől talpig vitrinekkel szerelte fel az oldalfalak mentén, amikben a modellek, egy részen pedig a nyomtatott szakirodalom (szakkönyvek) pihentek, a többi részt pedig a terepasztal töltötte ki, amit az a Paul Kirby épített San Dimas-ból, aki számos más híresség terepasztalát is készítette korábban, és akinek a nevéhez a Lionel bemutatóasztala is kötődött.
Az ünnepek alatt szívesen látta itt vendégül a szomszédságból a gyerekeket, akik nemcsak megnézhették, de ki is próbálhatták a terepasztalát. Az ilyen játékok alkalmával több alkalommal is előfordult, hogy egy-egy modell megsérült, azonban Sinatra sosem haragudott ezért a gyerekekre, mindig azt mondta, hogy ő is volt gyerek.

Sinatra vonatairól és asztaláról nem sok nagy felbontású kép került nyilvánosságra, ezen a 3 felvételen a hatalmas gyűjtemény és a terepasztal 3 részlete látható.
(A két felső felvétel forrása: A Classic Toy Trains magazin weboldala, fotó: Rebecca Saliture (1988); az alsó felvétel forrása: mendotraintony.com, a felvétel készítője ismeretlen)

Gyűjteménye a maga nemében egyedülálló volt, ugyanis ő maga sosem nevezte azt vasútmodell gyűjteménynek, bevallása szerint neki játékvonat gyűjteménye volt, melyben - attól függetlenül, hogy a világ szinte valamennyi gyártójától volt valamilyen vonata - az 1920 és 1960 között Amerikára jellemző játékvonatok domináltak.
A forrásokból kiderül, hogy mind a gyűjtemény, mind a terepasztal megvan még a mai napig az egykori büszke tulajdonos 1998. május 14-n bekövetkezett halála után is.
Szakértők becslései alapján gyűjteményének értéke - akkori árfolyamon - elérte a 1 millió dollárt is.

5. Hermann Wilhelm Göring

Meg kell mondanom, hogy ő volt az a név, akire egyértelműen felkaptam a fejem, és aki a cikk megírására is inspirált, mivel ismerve a II. Világháború történéseit és Göring személyes felelősségét az eseményekben hátborzongatóan furcsa érzés kerített hatalmába.

A listánkon legidősebb személy még a XIX. században, egészen pontosan 1893. január 12-n született a bajorországi Rosenheim-ban.

A gyűjteménynek és a terepasztalnak otthont adó Carinhall építését 1933-ban kezdték meg a Schorfheide erdőségben található Großdöllnersee és a Wuckersee által határolt területen Werner Julius March német építész tervei alapján, akinek nevéhez az 1936-os nyári olimpiai stadionja is fűződik. Az alapvető elképzelés a svájci vadászkastély jelleget hordozta magán, az építkezés pedig folyamatosan zajlott.
A helyszínt az egykori Reichsmarschall első (svéd) feleségéről - Carin Axelina Hulda Göring - grófnőről nevezte el, aki 1931. október 17-n szívelégtelenség következtében hunyt el. Szeretett feleségének elvesztése még az I. Világháború borzalmas csatatereit és légi csatáit - utóbbit, mint egyébként kiemelkedő képességű és eredményességű pilóta - megjárt Göring számára is rendkívül nagy lelki terhet jelentett, így ezzel kívánt szeretett felesége előtt tisztelegni. Később felesége földi maradványait is ide szállíttatta át, ahol a neki készített mauzóleumban helyezték azokat örök nyugalomra.
Ebben a komplexumban kapott helyet vasútmodell, valamint műkincs gyűjteménye is, utóbbi főleg a II. Világháború alatt a megszállt területekről eltulajdonított kincsekkel vált kísértetiesen pazarrá. 

A történelmi források alapján az épületben 2 db 1:45-ös méretarányú (0-s építési nagyságú) terepasztal kapott helyet a Märklin cég termékeiből, az egyik a pincébe került, a másik pedig a padlásteret töltötte ki teljes méretében.

Ez a fotó történelmi jelentőségű magyar szempontból is. A felvételen Göring számos magas rangú vendég előtt mutatja be a körülbelül 240 négyzetméteres tetőtérben található büszkeségét. A fotón a középvonaltól balra, a felső testén szalaggal átvetve Vitéz nagybányai Horthy Miklós, a Magyar Királyság kormányzója látható a vendégek között. 
A felvételt 1938. május és augusztus közé sorolja az archívum, azonban öltözete (mellény és fehér ing nyakkendővel) a Reichsmarschallá történő kinevezés - vagyis 1938. február 4-e - előtti időszakra volt jellemző, utána már a rangjának megfelelő uniformisát viselte a vendégek körében a rezidencián, illetve sokszor általánosságban is.
(A felvétel forrása: Kongresszusi Könyvtár - Photoarchiv Generalfeldmarschall Hermann Göring)

A fenti felvételen feltűnik a kép alsó felén középvonalban egy autó is. A hozzá tartozó pálya a Märklin korabeli Rennbahn rendszerének a pályája, azonban a képen látható jármű feltehetően valamilyen egyedi, katonai járművet ábrázoló darab, és nem az akkor igencsak szűk számú katalógustermék (piros vagy fehér versenyautó) egyike a szakértők leírásai alapján.
A kép vizsgálata során a szakértők valamilyen fegyvert is felfedeztek a járművön, ebből is következtettek a jármű katonai mivoltára, ami önazonos a tábornaggyal, így teljesen elképzelhető, hogy ez valóban így volt, nem is beszélve arról, hogy Göring köztudottan szerette a különleges, egyedi dolgokat, jó példa erre a háború alatt kiteljesedett, javarészt elorozásból származó műkincs gyűjteménye is.

A szemtanúk fennmaradt emlékezéseikben sok esetben tesznek említést a tetőtér gerendáira szerelt "repülőgép pályáról" is, amiről a gép kis fa bombákat is ledobott. Ezt állítólag Göring igyekezett úgy vezérelni vendégei előtt, hogy azok találatot is szerezzenek a vonatok személyében.

A tetőtérben gigantikus terepasztal kapott helyet, melyen a korabeli Märklin feltehetően valamennyi konstrukciója megfordult. A marsall - a vendégek fennmaradt elmondásai alapján - előszeretettel bombázta a vonatokat a gerendákra erősített, a vonatokkal a terepasztal hosszirányában velük párhuzamosan mozgó repülők segítségével, amik kis fa bombákat dobtak a szerelvényekre.
A műszaki szakértők véleménye alapján, akik foglalkoztak ezzel a rendszerrel, feltehetően a repülőgép(ek) bombakamráját valamilyen elektromágnesen rendszer működtette, amit egy kapcsoló segítségével távolról lehetett működésbe hozni. Bizar módja volt ez a "játéknak", főleg a II. Világháború idején.
(A felvétel forrása: ismeretlen magángyűjtemény)

A repülőpályára vonatkozó másik anekdota szerint egy alkalommal Göring a francia katonai attasét is fogadta - még a II. Világháború kitörése előtt - a Carinhall-ban, ahol unokaöccsével játszott. A kisfiú ekkor - nem tudván, hogy milyen vendégről van szó - állítólag azt mondta Göring-nek, hogy "Bombázzuk le a francia vonatot."

A jelenlegi elérhető információk és kutatások alapján - furcsa módon - először a tetőtéri terepasztal jött létre, és csak azt követte az alagsori rendszer, ami a feltételezések szerint még annál is nagyobb lehetett, amihez a padláson található elrendezés szolgált mintaként.
Az alagsori elrendezésen a fennmaradt megemlékezések alapján az derül ki, hogy azon a Märklin 2 alkalmazottja ismeretlen ideig dolgozott, a vezérlést - első kézből származó információk alapján - a Siemens & Halske cég alkalmazottai készítették. Ez utóbbi tény azért is különösen érdekes, mert az említett cég ekkoriban az igazi vasút részére készítette a különböző biztosítóberendezéseket is, amivel az igazi állomások forgalomszabályozása történt, és amely berendezésekből még a mai napig nagy számban üzemelnek Európa számos országában - köztük Magyarországon is.
Itt érdemes megemlíteni, hogy a források alapján a terepasztal(ok) vezérlésének építésében felmerült a Deutsche Reichspost neve is. Mivel ekkoriban a távközlési hálózatok egy részét is a posta működtette, ezért egyáltalán nem lehetetlen, hogy az állami posta szakembereit vették igénybe ehhez a feladathoz.

A pinceelrendezésről nem sok átfogó adat maradt fenn. A fennálló információkból lehet rá következtetni, hogy ez is kitöltötte a rendelkezésre álló, a tetőtérnél nagyobb helyet, azonban a képekből arra lehet következtetni, hogy ennek a rendszernek a kidolgozottsága némileg puritánabb volt, mint a tetőtéri - terepet csak részben, és azt is csak az idő előrehaladásával kapott.
(A felvétel forrása: RSL, Spiegel TV)

A marsall egyenruhában, szivarozva játék közben tisztjei társaságában az alagsori elrendezésnél.
(A felvétel forrása: David Irving: Göring, ISBN 0688066062, 1989)

Műszakilag feltehetően a később készült asztal volt a fejlettebb, a képek tanúsága szerint itt egy jóval összetettebb és kacskaringósabb vonalvezetős épült ki, a szerelvények is már több szinten futottak, valamint már a korai fotókon is látható az autóversenypálya (Rennbahn) megléte. 

Két ilyen méretű, magánkézben lévő, hobbi célokra készült terepasztal még a mai világban is igazi kuriózum bármely építési nagyságban. Ha belegondolunk, hogy ekkor a XX. század első felében járunk, abból is a II. Világháború környékén, akkor egy kisebb technikai csodáról beszélhetünk.
(A felvétel forrása: ismeretlen magángyűjtemény)

A járműállományt Göring nagyrészt ajándékba kapta, az ajándékozók között - a források alapján - kiemelkedik a Deutsche Reichspost, akitől a legtöbb modellje származott. Ez valamilyen szinten alátámasztja azt a feljebb tett állítást, hogy a posta akár az építésben is részt vehetett, hiszen mind a tudás, mind pedig az érdekek adottak voltak ehhez.

A járműállomány összetételéről nem sokat tudunk. Ami biztos, hogy a nemzetiszocialisták saját fotográfusa - Walter Frentz - a Carinhall-t több ízben is megörökítette, köztük a modellvasútról is készültek képek, méghozzá színes változatban, azonban ezek nehezen vagy egyáltalán nem hozzáférhetőek a nagyközönség számára. A fenti kép - melyen egy gőzmozdonyt láthatunk tehervonattal, valamint egy svájci Krokodilt mitropás kocsikkal - az egyetlen olyan színes kép a Carinhall vasútjáról, ami jelenleg nyilvánosan elérhető, az is csak ebben a kis felbontásban.

A feljegyzésekben említést tesznek a Spur 1 építési nagyságról is, azonban erről bővebb információkhoz nem sikerült jutnunk, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy ilyen ambíciókkal rendelkező embernek az az építési nagyság is meglett volna.
Az anyaggyűjtés során több képhez is hozzájutottunk. Ezek közül említésre méltó az alábbi felvétel:

A fenti képen az irányítópultnál ismét Hermann Göring látható 50. születésnapján (1943. január 12-n) a Carinhall-ban - a képről fennmaradt, egyébként elég vaskos információhalmaz alapján - azonban ez az asztal biztosan nem a korábban bemutatottak egyike, az is jól megfigyelhető, hogy a méretarány is kisebb. Mindezek alapján feltételezhetően itt az 1935-től megjelent H0-s építési nagyságú TRIX-Express vasút látható, amire a korra jellemző talapzatos sínekből is következtethetünk, ami a TRIX-Express egyedi jellemzője volt, a váltók formavilága is ezt támasztja alá, valamint az asztalon látható járművekből is ezt a következtetést lehet levonni. A kép szakmai elemzésének eredményét a képről rendelkezésreálló információk is alátámasztják, ugyanis a leírásban a TRIX-t nevezik meg a rendszer gyártójának. A felvétel maga a Bundesarchiv-ból származik.
Különösen érdekes ez a felvétel azért is, mert a TRIX akkori zsidó tulajdonosi körét a - Göring által is képviselt - hatalom nyomásgyakorlással a tulajdonrészek eladására kényszerítette, így a tulajdonosok - részben a céget hátrahagyva - az Egyesült Királyságba mentek, ahol megalapították a Trix Ltd London-t, mellyel ugyanazt a rendszert gyártották tovább, mint előtte Németországban. Ez a márka lett a TTR - TRIX TWIN RAILWAY.

A Carinhall-ról szóló történetek közül van néhány, ami a modellvasúthoz kötődik. Ezek közül még egyet láttunk érdemesnek kiemelni, mely részben szintén kötődik Göring unokaöccséhez:
Hermann - mivel neki mindössze egyetlen lánya született Edda személyében - rendkívül szeretett unokaöccsével, Klaus-szal játszani. Amíg ők játszottak a vonatokkal - általában a tetőtérben - addig az alsóbb szinten több esetben Klaus édesapja (Albert) - aki az öccse volt a tábornagynak - fivére dolgozószobájából, üres, fejléces papírokat tulajdonított el, melyeken szerepelt a marsall aláírása is. Ezek segítségével, a nemzetiszocializmus eszméit elutasító Albert, számos fogojt szabadított ki a különböző táborokból, melyekért több alkalommal is letartóztatták, fivére közbenjárásának köszönhette, hogy a súlyos büntetéseket mindig elkerülhette.

Hermann gyakran játszott Klaus nevű unokaöccsével közösen a vonatokkal. Ezt az időszakot fivére humanitárius cselekedetekre fordította, amiről bátyja a padlástérben eleinte mit sem sejtett.
(A felső felvétel forrása: losplaces.de, az alsó felvétel forrása ismeretlen)

A Reichstag egykori elnöke, a Német Birodalom kancellárjának általános helyettese és a Luftwaffe főparancsnokaként tevékenykedő német nemzetiszocialista politikus és katonai vezető, aki több millió ember haláláért volt közvetlenül vagy közvetetten felelős, melyek okán a híres Nürbergi perben 1946. október 1-n kötél általi halálra ítélték, a Carinhall-ban a vasútmodellezés szinte gyermekinek mondható szenvedélyének élt.
A Nürnbergi perben végig Göring testesítette meg a német nemzetiszocialista felső vezetést egy személyben, mint a legmagasabb rangú elfogott és bíróság elé állított vezető a vesztesek eljárásában. A halálbüntetést tetteiért elfogadta volna, azonban a kivégzést megelőző napon, miután kérelmét - arra vonatkozóan, hogy kivégzőosztag elé állítsák, mint katonát; és ne kötél általi kivégzést hajtsanak rajta végre, ami akkoriban a köztörvényes bűnözőknek járt - elutasították egy az utolsó látogatás során felesége által becsempészett ciánkapszula segítségével önkezével vetett véget életének 1946. október 15-n.

Az utolsó biztos információ, amit a gyűjteményéről tudunk, hogy a tetőtéri terepasztalt a háború vége előtt a pincébe menekítették, innentől viszont sorsuk ismeretlen. Egyáltalán nem kizárt, hogy azokat is elszállították - a műkincsekkel együtt - a háború végnapjaiban a Berlin körül záródó szövetséges gyűrű bezáródása előtt, de arra is van esély, hogy a Carinhall 1945. április 28-ai megsemmisítésekor - melyet Göring személyesen rendelt el - azok a házzal együtt felrobbantásra kerültek a Luftwaffe alakulata által.
A szakértők szerint a korban Hermann Göring tulajdonában lehetett a világ legnagyobb 0-s Märklin gyűjteménye.

Göring esete azért is furcsa és egyben rendkívül szomorú, mert ez alapján egy - valamilyen szinten - gyermeki és rendkívül érzékeny lélekkel rendelkező ember - ahogy azt a hobbija, illetve pl. az első feleségnek elvesztése kapcsán érzett mély gyásza is bizonyítja - hogy tudott eljutni a "végső megoldás" kidolgozásáig, amellyel etnikai és vallási elvek mentén több millió különböző etnikumú vagy/és vallású ember lelte halálát.
Mi - a Szemle szerkesztőségének tagjai - is kissé értetlenül állunk ezelőtt a szélsőséges kettősség előtt, ami ezzel előttünk is kinyílt, hiszen ez joggal mondhatjuk, hogy egészen hátborzongató.

Ennek az 5 személynek a példája jól mutatja, hogy az első "villanyvasút" 1882-s megjelenése óta az a legnagyobbak érdeklődésére is számot tartott, egyáltalán nem maradt meg a gyerekjáték szintjén, sőt, már a II. Világháború idején és léteztek magas politikai státusszal rendelkezők körében is igen komoly gyűjtemények.

Amennyiben tetszett a cikkünk és nem akartok lemaradni a többi tartalomról sem, akkor az alábbi logóra kattintva lájkoljatok és kövessetek minket a facebook-on:

Szöveg: Földesi Gergely