Ismét egy modellbemutatóval jelentkezünk, azonban rendhagyó módon most egy hosszabb leírással készültünk a Kedves Olvasóknak ezekről az egyáltalán nem mindennapi utazási élményt nyújtó járművekről.

Vonatozás Svájcban - ahogy itthon ismertük a sorozatot!

Bizonyára sokak számára ismerős a fenti "nyitóképernyő", aminek a hatására bizony az emberben óhatatlanul felcsendül a fülbemászó főcímzene a '90-es évek végéről, 2000-es évek elejéről a nagy sikerű sorozatból - kellemes nosztalgikus érzést teremtve - mely idősnek, fiatalnak egyaránt lekötötte a figyelmét. A megmaradt VHS kazettákon - esetleg azóta digitalizált formában DVD-n vagy egyéb adathordozón - feltehetően sokan őrzik még a mai napig a sorozat részeit. Az svájci táj látványa akkoriban a szinte teljesen elérhetetlen álom kategóriájába tartozott alig 10 - vagy kevesebb mint 10 - évvel a rendszerváltás után. Ugyan ma már sok minden megváltozott, VHS elvétve akad - a modellezők legfiatalabb generációja talán már nem is tudja, hogy "mi fán terem az" - de a táj - és természetesen panorámakocsi - azóta is örök!

A vasút már a kezdetek óta vadregényes tájakat szel át, sokszor olyanokat, ahova semmilyen más földi közlekedési eszköz nem teszi be a lábát. A hosszú utak a csodálatos tájakon az utazónak igazi élményt jelentenek, nem csoda tehát, hogy ennek az élménynek a növelésére már a vasút korai időszakában megszületett az igény olyan járművek megalkotására, melyek a panoráma lehető legszélesebb "skáláját" láthatóvá teszik az utasok számára.
Először is szeretnék beszélni pár fogalomról, mely ezeknek a speciális járműtípusoknak a megkülönböztetését egymástól lehetővé teszi. Az elsőként megjelent járművek az úgynevezett nyári kocsik (németül Sommerwagen-k) voltak. Ezek nyitott utastérrel rendelkeztek, azonban a tetőt a tervezők továbbra is megtartották. Nevükből adódóan ezeknek a kocsiknak a hátrányát az jelentette, hogy csak ideális - első sorban nyári - időjárási viszonyok között lehetett őket használni, valamint nyitott mivoltukból adódóan a kocsik engedélyezett sebességét is korlátozni kellett. A Sommerwagen-k továbbgondolásával születtek meg az úgynevezett kilátókocsik (németül - Aussichtwagen-k), melyeknél a szabadabb kilátás érdekében a tervezők a tetőt részben, vagy egészében eltüntették, azonban az élmény növelésével tovább korlátozták a kocsik bevethetőségét időjárási szempontból. (Fontos megjegyezni, hogy a német szakirodalom  Aussichtwagen-t sokszor gyűjtőfogalom-ként is használja az összes ilyen célú járműre!)

A svájci Rorschach-Heiden-Bergbahn S25-ös S-Bahn viszonylatán nyaranta még most is részt vesznek a napi forgalomban az 1875-ben gyártott Aussichtwagen-k, melyek szerencsére remek kondíciónak örvendenek a turisták és a helyiek nagy örömére!
(fotó: Vécsei László)

Ezen problémák megoldására a tervezők új megoldásokat dolgoztak ki. A cél az Aussichtwagen-k nyújtotta élmény megtartása volt úgy, hogy az utasok a környezeti viszonyoknak ne legyenek közvetlenül kitéve és az utat komfortosan élvezhessék az év valamennyi hónapjában. Ennek okán jelentek meg az ún. Dome car-k először az Amerikai Egyesült Államokban. Ezek a kocsik megtartották az Aussichtwagen-k minden előnyét, azonban az utastér teljes üvegborítást (üvegkupolát/üvegdómot) kapott, mellyel az utazás komfortja, valamint sebessége is jelentősen megnőhetett. Az első ilyen járművek 1945-től rótták Észak-Amerika vaspályáit.
A Dome car "koncepció" Európában az NSZK vasútján jelent meg. A DB 1962 és 1963 között összesen 22 darab AD4üm-62 (1966-tól kezdődően ADmh 101) sorozatjelű járművet rendelt, melyeket a kezdetekben a TEE hálózat Rheingold és Rheinpfeil szerelvényeiben alkalmaztak, majd a későbbiekben több InterCity viszonylatban is megjelentek az európai vaspályákon. Az egykori járművek azóta a különböző nosztalgiaflottákban találtak új gazdára.
A Dome car-k hátrányát a bonyolult, összetett és ezáltal igen költséges üvegkupola jelentette.

A német kocsik összeforrtak a TEE márkanévvel. Markus Steiner felvételén a 004-es pályaszámú ADmh (101) sorozatjelű kocsit láthatjuk.
(forrás: trainpics-vol-2.startbilder.de)

A Dome car-ok bonyolult és költséges mivolta új kihívás elé állították a mérnököket: az új cél, egy olyan koncepció kifejlesztése volt, mely Dome car-ok élményét és komfortját megtartja, azonban a bonyolult és költséges "üvegkupola" nélkül. Ennek kapcsán jött létre a kocsik 3. "főtípusa" - a cikkben is tárgyalt - panorámakocsi (németül Panoramawagen). A koncepció alapját a megnövelt üveg (ablak) felületek adták, de ezen kocsik esetében a tetőszerkezetet részlegesen megtartották - vagyis megszületett az arany középút - mely már sokkal egyszerűbb, és ezáltal költséghatékonyabb megoldást jelentett.
Az európai panorámakocsik először az Alpok festői szépségű tájain futó társaságok kötelékében jelentek meg. A kezdeti időkben a különböző vállalatok a régi kocsik modernizálásával láttak neki a feladat megoldásának. 1976-ban a svájci MOB (Montreux-Berner Oberland-Bahn) az AB 92-es pályaszámú - eredetileg 1924-ben, favázas kivitelben épült kocsit - prototípus panorámakocsivá építette. Az átépítést követően a kocsi az As 110-es pályaszámot kapta meg. A járművet jelentősen átépítettek a gyártáskori állapothoz képest: a kocsiszerkény felépítését tekintve nagy mértékben hasonlít a svájci keskeny nyomközű egységkocsikhoz (németül Einheitswagen-k), azonban nagyobb méretű tetővel látták el, melyekbe 45°-ban bedöntött üvegablakokat helyeztek el. Ezt követően több svájci társaság kötelékében is megjelentek hasonló járművek (pl. FO - Furka-Oberalp-Bahn).

Werner Hardmeier felvételén az eredeti AB 92-es kocsi látható Zweisimmen állomáson, 1975-ben, az átépítés előtt mindössze egy esztendővel.
(forrás: x-rail.ch)

Az egykori AB 92-esből épített As 110-es panorámakocsi a "Panorama Express" elindulásának 40. évfordulójára visszakapta eredeti festését. A képen Gstaad állomáson sütkérezik a prototípus kocsi 2016. május 21-n.
(forrás: x-rail.ch)

Az átalakított járművek az idő előrehaladtával beváltották a hozzájuk fűzött reményeket - ezért az utazóközönség nagy örömére - 1993-tól svájci Breda az FO/BVZ/MOB közös megrendelésére összesen 38 darab új építésű kocsit szállított le, melyek az ablakok kivitelének a tekintetében az átépített kocsikra ütöttek még.

A patinás Glacier Express egyik védjegye a tisztán panorámakocsikból álló szerelvény. A vonatok érdekessége, hogy bizonyos szakaszokon a regionális vonatokkal egyesítve közlekednek. A képen az egyik ilyen egyesített, St. Moritz-ba tartó GEX látható 2015. Júliusában Filisur állomáson, amint épp a menetrend szerinti keresztre vár.
(fotó: Vécsei László)

Az igények növekedésével a kocsik száma hamarosan kevésnek bizonyult, ezért az FO és a BVZ (2006-ban már az összeolvadásukkal létrejött MGB), valamint az RhB 2000-ben és 2006-ban - részben közösen - összesen további 70 kocsit vásárolt a svájci Stadler-től, két fő típusban. A Glacier Express számára vásárolt kocsik követték az eddigi - hagyománnyá vált - kialakítást az ablakfelületek megnövelése mellett, a Bernina Express számára vásárolt járművek azonban a nagyvasúti társaikhoz hasonló nagy, hajlított, nagy egybefüggő üvegfelületeket kaptak.

A Bernina Express esetében már más design mellett döntött az üzemeltető RhB.
(fotó: Vécsei László)

A Bernina Express külön érdekessége, hogy a Stadler Allegra motorvonatainak elterjedésével az addig - a váltakozófeszültségű szakaszon megszokott - mozdonyvontatást, motorvonatra cserélték le. A képen a világhírű Landwasser Viaduct-on halad át a BEX Chur felé egy 2015-ös forró, nyári napon.

Svájcban természetesen nem csak a keskeny nyomközű vasutak állományában találkozhatunk ezekkel a különleges járművekkel - ahogy arra pár sorral feljebb már utaltam. A Schweizerischen Bundesbahnen (SBB) - magyarul a Svájci Szövetségi Vasutak - 1991-ben összesen 12 darab 1. osztályú panorámakocsit vásárolt. A járművek elsősorban a nemzetközi forgalomban kaptak helyet az Olaszország, Németország, Ausztria, Franciaország és Hollandia felé közlekedő EC vonatokban. A Bernina Express kocsijaihoz hasonlóan nagy, egybefüggő ablakfelülettel szerelt járművek az utazás komfortját új szintre emelték.
A 2000-es évek első évtizedének végére - például a fapados repülőtársaságok térnyerésével - egyfelől megcsappant az igény az 1. osztályú utazásra (is), mivel a repülő sokkal gyorsabb és olcsóbb alternatívának bizonyult, másfelől pedig teret nyertek a különböző zártrendszerű szerelvények, motorvonatok a kocsik által "kiszolgált" viszonylatokon (például a Transalpin EC-t is RailJet váltotta le), ezért efelett az 1. osztályú kocsicsalád felett is megkongatták a vészharangokat.
Szerencsére az SBB - nagyon helyesen - úgy döntött, hogy ad "még egy esélyt" a járműveknek, így az SBB Olten-i főműhelye (SBB Werk Olten) a teljes kocsicsaládot felújította. A kocsik a felújítás során megkapták az SBB új színtervét is.

Az SBB jól döntött: a kocsik egy része a felújítás után visszatért a nemzetközi viszonylatokra: Képünk a Graz-ból Zürich-be tartó EC 164-es - Transalpin EC - végén várakozik indulásra az egyik felújított kocsi 2014. nyarán Schwarzach-St. Veit állomáson.
(fotó: Vécsei László)

A járművek exkluzivitásuknak köszönhetőn igazi turisztikai "attrakciót" (is) jelentenek, így nem csoda, hogy a kifejezetten turisztikai céllal közlekedő vonatokban is helyet kaptak. A képen egy Gotthard Panorama Express matricázással/festéssel ellátott kocsit láthatunk a festői szépségű Lindau szigetén, az egyik München-Zürich viszonylatú EuroCity vonatba sorozva. Mára az összes kocsi megkapta ezt a jellegzetes arculatot.
(fotók: Vécsei Lászó)

A modell:
A jól ismert kocsikat több nagy H0-s modellgyártó kínálatában is fellelhettük/fellelhetjük, különböző variációkban. A svájciak körében igen kedvelt Märklin, és a ROCO esetében is klasszikus modellről beszélhetünk, melyből az idők során mind a három festési variánst elkészítették. Előbbi gyártó a kocsikat - a tőle megszokott módon - hossztorzított kivitelben valósította, még utóbbi az egzakt vonalat választotta. Ebben a cikkünkben a ROCO Gotthard Panorama Express festésű sorozata kerül górcső alá.

A kocsik történeti ismertetésében már felmerült a Gotthardbahn neve. A svájci Szent Gotthárd-hágóra vezető vasútvonal - mely az országot észak-déli irányban szeli át - méltán vált világhírűvé majd' másfél évszázados működése során. Az 1882-ben átadott, nagy emelkedésű vonal vezetése, a sok szerpentinnel - melyet hegyláncok szegélyeznek - lélegzetelállító látványt nyújt, így nem csoda, hogy a turisták - és a fotósok - szemében ez Svájc - és nem túlzok talán, ha azt mondom - hogy a világ egyik legszebb vasútvonala.
A 2016/2017-s menetrend nagy változást hozott a vonal életében: Az 1999 óta épített bázisalagút átadásával az egykoron nyüzsgő teher- és személyforgalommal tarkított vonal forgalma jelentősen lecsökkent, helyét az újonnan épített bázisalagút vette át, a hegyen pedig csak gyakorlatilag olyan vonatok maradtak, melyek vagy nem rendelkeznek az ETCS L2 vonatbefolyásoló berendezés járműoldali elemivel - esetleg "nem férnek már be" az alagútba - vagy a vonal tetején fekvő Göschenen érintésével jutnak el az olasz határhoz. A turisztikai célokat szem előtt tartva az SBB - tőle megszokott módon - egy új turisztikai szolgáltatást indított: Ez lett a GPE - vagy ismertebb nevén a Gotthard Panorama Express.
A vonat szerelvénye teljes mértékben a turisták igényeihez igazodik. A tehetősebbek, kényelmesebbek a 3 darab 1. osztályú panorámakocsiból élvezhetik az utat, a fotósok számára 2 darab lehúzható ablakos UIC-X kocsi áll rendelkezésre, még a szerényebb utasoknak egy 2. osztályú, klímás EC kocsit is a vonatba soroznak. Ezen kívül időszaktól függően egy poggyászteres kocsi is közlekedik a vonatban. A szerelvényt a jól ismert Re 4/4 II/III sorozat tagjai vontatják. A Luzern–Flüelen–Lugano útvonal 1. szakaszát Flüelen-ig az utasok egy öreg gőzhajó segítségével teszik meg a festői szépségű Vierwaldstättersee-n, majd Flüelen-ben szállnak át a vonatra, amely továbbrepíti őket a hágón át az olasz határnál fekvő Lugano-ig.

A nem mindennapi utazáshoz remek kis reklámfilmet csináltak, melyet ajánlunk figyelmetekbe:

Akkor most már tényleg térjünk rá a ROCO modelljére:

Mint mindig, most is kezdjük a csomagolásnál: Nincs semmi meglepetés, a ROCO - az utóbbi években - szokásos átlátszó, műanyag dobozban adja a kocsi(ka)t.

A csomagolás a mostanában megszokott verzió.

A ROCO formahűségéhez sosem fért kétség a svájci panorámák esetében. A kocsik kasznija gyönyörű, az ablakok megfelelő méretűek, átlátszóak.

Régi forma, új köntösben: a jól bevált szerszám mit sem változott az évek során.

A festés tekintetében szeretnék tenni egy kis kitérőt: A kocsi festése jól látható módon már nagyrészt nem hagyományos módon történt, hanem az utóbbi időben egyre jobban teret nyerő - tintasugaras nyomtatáshoz hasonló - technikával. Ez a technológia nem új keletű a gyártónál, ugyanis az utóbbi időben egyre több járművön fedezhetjük fel ezek nyomait (pl. Vectron mozdonycsalád). Ezzel kapcsolatban kicsit vegyesek az érzéseim - vagy mondhatnám úgy is, hogy egyik szemem sír, a másik nevet. Egyfelől egy nagyon jó iránynak tartom, hiszen a bonyolult(abb) rajzolatok sokkal egyszerűbben előállíthatóak vele - mint "hagyományos" technológiával (fetés+tamponnyomás) - másfelől viszont sajnos az így keletkezett felület - a technikából adódóan - nem lesz teljesen egyenletes, homogén, illetve a feliratok sem lesznek olyan élesek, mint mondjuk a tamponnyomás esetében. Én direkt teremtettem olyan fényviszonyokat, ahol ez látható, hogy felhívjam a technológia jelenlegi határaira a figyelmet! (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a ROCO festési minősége a "hagyományos" technológiával is hagy némi kívánnivalót maga után az utóbbi időben. - a szerk.)

Ezen a képen jól megfigyelhető - a oldalfalon megcsillanó fényben - az új technológia által létrehozott felület. Persze ne feledjük, hogy most olyan nagyításon, illetve felbontásban nézzük a kocsi oldalát, amiben a valóságban nem nagyon fogjuk szabad szemmel látni.

Sokat hallhattátok már ezeken a hasábokon, hogy nem mindegy, hogy egy modell hova készül, és ilyenkor nagy előszeretettel emlegetjük a svájci piacot - mint etalont. Ez most sincsen másképp: Ahogy azt már megszokhattuk a ROCO (és más gyártók is) a svájci termékeiknél nagyobb gondot fordítanak a pontosságra, részletességre, minőségre. Ennek egy nagyon szép példája, hogy a gyártó - az általánosan bevett gyakorlatával ellentétben - odafigyelt az alvázon található elemek, váltók kiemelésére/kifestésére, az ajtónyitó elemekre, stb.

Az alváz apró részleteit is kifestette a gyártó, így a vonatnemváltó és a többi fékrendszeri elem is kiemelésre került - ez a ROCO-tól nem megszokott dolog, de sokan örülnének, ha ezt szélesebb körben, "külföldi" modellek esetén is alkalmazná.

Kicsit visszatérve a kocsik egyedi festéséhez érdemes említést tenni az egyik igen meghatározó - és számomra igen kedves - elemről melyet az új festési technikával nagyon szépen, élethűen sikerült visszaadnia a gyártónak, ez pedig a Switzerland Tourism jól ismert, jellegzetes Edelweiss - magyarul havasi gyopár - logója. Ez is szép példája annak, hogy milyen együttműködés van a svájci turisztika és a vasútvállalatok között.

A kocsikon a Switzerland Tourism jellegzetes aranyszínű 'gyopárja is helyet kapott, pont mint a valóságban!

Különleges kiadásról lévén szó a kocsik utasterét - a látvány növelésének kedvéért - Preiser figurákkal népesítette be a gyártó. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a 3 kocsiból álló sorozat mindegyikében ugyanazon figurák kaptak helyet, ugyanolyan elrendezésben, ami 1 vagy 2 kocsinál még nem zavaró (hiszen lehet őket úgy forgatni, hogy ne legyen észrevehető), de 3 kocsi esetében ezt a problémát már nem lehet kiküszöbölni. Véleményem szerint ezzel kapcsolatban lehetett volna figyelmesebb a gyártó, hiszen a probléma a figurák eltérő elrendezésével már orvosolható lett volna. Az beltér tekintetében érződik egy kisebb visszalépés a korábbi kiadásokhoz képest, melyeken az asztalok is megfelelő színű - kiemelő hatással bíró - fehér festést kaptak. Ez szerencsére könnyen orvosolható egy kis festékkel és ecsettel.

A kocsikba a Preiser régebbi kiadású - kevésbé részletes - figuráit "ültették be", mindhárom pályaszámba ugyanazzal az elrendezéssel.

A kocsik műszaki oldalára sem lehet panasz: A valósághű (SIG-H1-nek megfelelő) forgóvázakkal felszerelt járművek, szépen, magabiztosan futnak, és természetesen KKK-val (KurzKupplungsKinematik) felszereltek.

Mielőtt összefoglalásra kerülne a sor úgy gondolom, hogy nem mehetünk el szó nélkül a kocsik kiadása körül előállt furcsa helyzet mellett. A 3 pályaszám - gondolva azokra, akik nem a GPE menetrend szerint 3 db Apm 10-90.1-es kocsit tartalmazó szerelvényét célozzák meg - 3 cikkszámon látott napvilágot:

ROCO 74400: Apm 61 85 10-90 100-2 CH-SBB
ROCO 74401: Apm 61 85 10-90 101-0 CH-SBB
ROCO 74402: Apm 61 85 10-90 102-8 CH-SBB

Ahogy az megszokott egy ilyen kiadásnál, az érdeklődők többsége a 74400-as cikkszámú - vagyis az első pályaszámú - kocsit rendelte meg, mondván: az fog úgyis először megjelenni. Sajnos a teljesen ésszerű logika ebben az esetben - ismeretlen és érthetetlen okból - nem működött, ugyanis a sorrend a következő lett: 74401, 74402, 74400. Ennek okán azok, akik megrendelték az első kocsit, hogy annak tapasztalatai alapján a teljes sort megvegyék, két szék közül a pad alá estek, ahogy mondani szokás, mert mire az 74400-as megjelent, a 74401-est már nem lehetett gyakorlatilag beszerezni, a gyártónál a termék kifutott. (Az oldal szerint jelenleg "nem elérhető" a státusza, de ez - az esetek jelentős hányadában - azt jelenti a ROCO-nál, hogy kifutott sajnos.)

A három kocsi egyben igen impozáns látványt nyújt. Két L.S. Models UIC-X kocsival kiegészítve már készen is van a Gotthard Panorama Express 2017-es szerelvénye.

Összefoglalva: A ROCO hű maradt az elveihez - ami (sajnos (csak?)!) a svájci kiadásokra vonatkozik. Aki megveszi a kocsik bármelyikét, az nagyon nagy örömét fogja lelni benne, ugyanis egy nagyon szép, az átlagos ROCO termékekhez képest részletgazdagabb jármű tulajdonosa lehet, az általam felsorolt problémák ellenére, amikről továbbra is az a véleményem, hogy részben relatívak, és a kocsit úgysem 1 cm-ről fogjuk nézegetni, olyan fényviszonyok között, melyben ez a "hiányosság" előjön - gondolok itt a festésre.
Végül pedig a piszkos anyagiak: A ROCO katalógusára 89 EUR/db (kb. 27.500 Ft/db), mely igen borsosnak hat, azonban ha azt nézzük, hogy egy különleges - és az ablakfelületek miatt igen kényes svájci járműről van szó - melybe egy csomag Preiser figura is bekerült - ami alapból kb. 3000 Ft - akkor az ára elég jól besimul a mai - hasonló kategóriás kocsik - átlagárába.
Összességében: aki ezt a svájci korszakot gyűjti, annak mindenképpen kötelező darab(ok)ról van szó, és a magas ár ellenére biztosan nem fog csalódni, mikor kézbe veszi a típust.

Ha tetszett a cikk lájkoljátok facebook oldalunkat - az alábbi logóra kattintva - hogy ne maradjatok le a friss cikkeinkről sem.

Szöveg: Földesi Gergely
A külön nem jelölt képek a szerző felvételei!